2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Megerőszakolta, majd ismerősnek jelölte a Facebookon

Megerőszakolta, majd ismerősnek jelölte a Facebookon
Megerőszakolta, majd ismerősnek jelölte a FacebookonAz álla is leesett annak a nagy-britanniai nőnek, akit saját megerőszakolója a Facebookon ismerősnek jelölt. Emily McCombs-ot 1997-ben erőszakolta meg három férfi, akkor még 14 éves kislány volt. Emily megpróbálta elfelejteni a történteket, évekig dolgozott rajta, de ismét összeomlani látszott az élete, amikor 2010-ben az egyik elkövető felkérte ismerősnek a közösségi oldalon. A meglepő az, hogy a nő el is fogadta a felkérést, és barátjává fogadta a férfit, mert rájött, hogy sohasem sikerült igazán feldolgoznia a történteket.
Az ismeretségből üzenetváltás lett, majd Emily fel is hívta erőszakolóját, aki felajánlotta a segítségét, amiért annak idején megbecstelenítette. "Ügyelj a lányaidra. Szeresd őket, hogy értékesnek érezzék magukat. És tanítsd meg a fiadat, hogy nem létezik lehetetlen", tanácsolta Emily a férfinak.

A nő beismerte, a beszélgetés nem volt éppen kellemes, de a férfi szavai segítettek abban, hogy elfelejtse kamaszkora legboldogtalanabb élményét.