2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Szélütése óta csak énekelve kommunikál

Szélütése óta csak énekelve kommunikál
2009-es szélütése után beszélni és mozdulni is képtelen volt egy 47 éves brit asszony. Egy év elteltével már csak az afáziával küszködik, de ezt is áthidalta, igaz, bizarr módon.

Az afázia a központi idegrendszer zavara, az agyféltekék lokális károsodásai következtében alakul ki, mely kiterjedhet a beszédmegértés és a beszédképzés (ideértve mind a vokál-motoros, mind a grafomotoros formát) egy vagy több összetevõjére, tehát a beszédprodukciót és a beszédfeldolgozást is egyaránt érinti.
Kialakulásának leggyakoribb oka az agyvérzés. is ezen betegség miatt lett afáziás.

A 47 éves Ann Arscott 2009-ben kapott szélütést, majd a fizikoterápiának köszönhetõen újra tudott járni. Az afázia miatt azonban a kommunikáció nem igazán ment neki. A brit énektanárnõ eleinte leírta mondandóját, de nemrégiben rájött, hogy az éneklés gond nélkül megy neki.

Furcsának, de ugyanakkor csodálatos dolognak tartja ezt a kifejezésmódot. Nagyon belejött, mert a csodás felismerés óta folyton énekel, koncerteket ad. Ez által szeretné felhívni a világ figyelmét az afáziában szenvedõ betegekre.