2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Húszpercenként végeznek illegális abortuszt Uruguayban

Húszpercenként végeznek titokban abortuszt Uruguayban, ahol a terhességmegszakítást a törvény tiltja - derül ki egy nõkkel és egészséggel foglalkozó civil szervezet (MYSU) jelentésébõl.
A 3,5 millió lakosú dél-amerikai országban a terhesség mûvi megszakításának legelterjedtebb gyakorlata a gyomorfekély megelõzésére is használt mizoprosztol bevétele, amivel viszont "komoly egészségügyi kockázatnak teszik ki magukat a nõk" - hívta fel a figyelmet Daniela Goichea, a MYSU szóvivõje az EFE hírügynökségnek nyilatkozva.

A jelentésben közölt adatok szerint Uruguayban évente 33 ezer nõ fordul ehhez a veszélyeket is magában rejtõ terhességmegszakítási módszerhez, sokaknak pedig nem is sikerül teljesen az abortusz végrehajtása, és nagyon erõs vérzéssel kerülnek kórházba.

A terhesség mûvi megszakítását tiltó 1938-as uruguayi törvényt a parlament 2008-ban - egy, a szexuális és a szabad gyermekvállaláshoz való jogokról szóló jogszabály elfogadásával - hatályon kívül akarta helyezni, ezt azonban az akkori elnök, az eredeti végzettsége szerint orvos Tabaré Vázquez megvétózta. A szocialista politikus azzal érvelt, hogy azokban az országokban, ahol legalizálták az abortuszt, tovább nõtt a mûvi vetélések száma, ez pedig elkerülendõ.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a dél-amerikai ország lakosságának 63 százaléka támogatná az abortusz engedélyezését, amelyet a mostani törvényhozástól várnak, mivel erre választási programjában ígéretet tett a márciusban hivatalba lépett elnök, José Mujica.

A probléma megoldására a parlament már kidolgozott két törvényjavaslatot, amelyeket majd az elkövetkezõ két hétben vitatnak meg a honatyák.

A jelenlegi kormány tevékenységének egyik eredményeként könyvelhetõ el, hogy hétfõn a törvényhozásban már elfogadtak egy határozatot, amely arra kötelezi az országban mûködõ segélyszervezeteket és kórházakat, hogy nyújtsanak felvilágosítást a fogamzásgátlással, illetve a nem kívánt terhességgel kapcsolatban.

"Ez ugyan haladás, de nem eredmény. Amire most a legnagyobb szükségünk van Uruguayban, az egy törvény a 21. századi nõ számára, egy olyan jogszabály, amely végre garantálja, hogy ne legyenek többé nem kívánt gyerekek, illetve hogy a gyengébb nem tagjai ne tegyék kockára egészségüket és életüket" - hangsúlyozta Goichea.