2024.05.08. - Mihály

Beperelnek két hatéves gyereket New Yorkban

Felelõsségre vonhatónak találta az egyik New York-i bíróság azt a két hatéves gyereket, akik biciklijeikkel elütöttek egy idõs hölgyet: a hölgy késõbb meghalt.
Juliet Breitman és Jacob Kohn a baleset idején még csak négyéves volt. Az áldozatnak, a 87 esztendõs Claire Menagh-nak az eséstõl eltört csípõje, meg kellett operálni. Menagh a baleset után három hónappal elhunyt.

A kislány ügyvédje eddig azzal érvelt a bíróságon a gyermek perelhetõsége ellen, hogy védence túl fiatal. A bíróság egyik bírája, Paul Wooten azonban úgy döntött, hogy a gyerekek már elég idõsek ahhoz, hogy lefolytatható legyen ellenük az eljárás.

Wooten azt az érvet sem tartotta relevánsnak a per ellen, hogy amikor a baleset történt, Juliet-re az édesanyja felügyelt. "A szülõk jelenléte egy normális gyerek számára nem jelent felhatalmazást arra, hogy olyan kockázatos dolgokat mûveljen, mint az úttesten való átkerekezés” - mondta.

Wooten végül leszögezte: nincs egyértelmû bizonyíték arra, hogy “egy másik azonos korú gyerek hasonló körülmények között ne mérte volna fel, milyen veszélyt jelent, ha nekihajt egy idõs nõnek”.