rss
Adó 1 százalék felajánlással sokat segít! Válasszon EGY jó ügyet:
  állatmenhely, állatvédő, támogatás, adó 1 százalék, kutyaotthon, állatotthon  gyermekmentés, gyógyítás, adóbevallás, adó 1 százalék felajánlás, adóegyszázalék
A legapróbb adó 1 százalék támogatása is ÉLETET ment!
  • Négyszáz falusi kínai gyilkosa volt: fehérke

  • Share on Tumblr

    Délnyugat-Kína egy kis szegletében az esõs évszak beköszöntével évrõl évre rejtélyes okokból mintegy tucatnyi falusi embernek állt le hirtelen a szíve korától függetlenül.

    Az utóbbi harminc év körülbelül 400 halálesetéért minden bizonnyal egy ártalmatlannak tûnõ kicsiny gombafajta, a fehérke a felelõs - állapította meg öt év nyomozó kutatás után a kínai egészségellenõrzõ és -megelõzõ központ.

    Miután a rendszeres és nagyjából egy területre összpontosuló halálozások okának kiderítésével a helyi szakemberek nem tudtak megbirkózni, 2004-ben Pekinghez fordultak segítségért. A feladatot egy különleges ügyekre specializálódott járványtani "különítmény" kapta meg.

    A terepmunkát nehezítette, hogy az érintett faluban élõk saját nyelvjárásukat beszélik, ezért nehéz volt velük a kommunikáció. Gond volt az is, hogy a kis települések elszórtan helyezkedtek el az elhagyatott vidéken, a sûrû esõzések és földcsuszamlások korlátozták a közlekedést. Külön problémát jelentett a hegyvidéki temetkezési helyek kiválasztásának esetlegessége, az exhumálások, a boncolások lebonyolítása.

    A felderítés elsõ éve azonban már szûkítette a kört, a vizsgálatot végzõk kiderítették, hogy az áldozatok többsége felszíni vizet ivott, stresszérzékeny emberek voltak, és szerették a gombát. Mivel a halálesetek többsége - több mint 90 százaléka - júliusban vagy augusztusban, tehát a gombaszedés idõszakában következett be, a szakemberek ebbe az irányba haladtak tovább. 2005 végén már nyomatékosan figyelmeztették a falusiakat, hogy ne egyenek ismeretlen gombákat.

    A felhívásnak azonban nem volt könnyû eleget tenni Jünnanban, ahol a gombáknak közismerten széles választéka található vadon, az ott lakó családok rendszeresen járnak gombászni: a gomba hagyományosan része az étrendjüknek, ráadásul sokan eladásra gyûjtenek, mi több, exportra is kerül belõle.

    Már 2008-at írtak, amikor a nyomozó szakértõk viszonylag ismeretlen gombafajtára bukkantak néhány, az élõk sorából már távozott falusi otthonában. A gombát nemigen árulták a piacon, mivel "túl kicsi" volt - tudták meg. A tények fényében sürgõsen kampányt indítottak a lakosság figyelmeztetésére a gombaveszély miatt, aminek következményeként látványosan csökkent is a hirtelen szívleállás okozta halálesetek száma, az idén még egyetlen ilyenrõl sem érkezett hír.

    A rejtély azonban még nem teljesen oldódott meg, és maradt még munka a jövõre - nyilatkozta Robert Fontaine amerikai járványügyi szakértõ, aki ugyancsak szerepet kapott a kutatásban. A kísérletek azt mutatják, hogy a megtalált gombák valóban tartalmaznak bizonyos mennyiségû mérgezõ anyagot, de nem gondolják, hogy halálosak. A kínai kutatók most a méreg hatóanyagának pontos analizálásán dolgoznak, hogy biztonsággal megállapíthassák: valóban az e a felelõs a szívleállásokért.

    A kutatók feltevése szerint lehet még egy második elem. Az áldozatok nagy részénél ugyanis felfedezték, hogy szervezetükben túl sok volt a bárium, egy olyan nehézfém, amely felszívódik a gombákban. A délnyugat-kínai hirtelen halálesetek rejtélyének tökéletes megfejtése a minták laboratóriumi vizsgálatával folytatódik.


    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Holttestekkel teli kútban élte túl a mexikói túsz

    Elrablói holttestekkel teli kútba dobtak egy elrabolt nõt Mexikóban, az áldozat azonban túlélte, és sikerült megmenekülnie.

  • Gyerekhalál forró autóban

    Meghalt egy egyéves kislány, mert magára hagyták egy felhevült autóban az Egyesült Államokban.

  • Tizennégyemeletnyi zuhanást élt túl a kéményben egy kislány

    New York - Csodával határos módon élve, sõt majdnem sértetlenül úszott meg 14-emeletnyi zuhanást egy kislány egy New York-i toronyház kéménykürtõjében.

    A tûzoltók szerint alighanem a kémény aljában lerakódott több mint félméteres korom- és pernyerétegnek köszönheti életét a 12 éves Grace Bergere. A lánynak csak a csípõje ficamodott ki az esés következtében.

  • Rituálisan áldoztak fel öt gyereket

    Gyanús körülmények között halt meg öt gyerek Indiában. A BBC értesülései szerint minden bizonnyal megmérgezték õket. Fekete mágiáról beszélnek, melynek hátterében egy gyermektelen házaspár áll. Öt, 2 és 4 év közötti gyereket mérgeztek meg egy Digras nevû, indiai faluban. A helyi hatóság úgy tudja, hogy az ügy hátterében Vitthal és Vadana Mokle áll. A házaspár hitt és alkalmazta is a fekete mágiát. Így akarták megtörni az átkot, ami miatt – legalábbis szerintük - 12 éve nem lehet gyerekük.

  • Bosszú! Hasához ragasztották a csalfa férj péniszét!

    Csúnya bosszút állt felesége és két szeretõje egy amerikai férfin: a csalfa férjet az ágyhoz kötözték, bekötötték a szemét, majd a hasához ragasztották a péniszét.

    A feleség, Tracy Hood Davis, a 43 éves Wendy Sewell, és a 48 éves Therese Ziemann, néhány hete jöttek rá, hogy imádatuk tárgya több vasat is tart a tûzben, ezért közös bosszút forraltak – írta az AP hírügynökség. Velük tartott Ziemann testvére, a 43 éves Michelle Belliveau is, aki a nõk vallomása szerint csak csendes szemlélõ volt, és semmilyen kapcsolatban nem állt a férfival.

    Ziemann egy wisconsini motelbe csalta az áldozatot, és szexjátékokat kezdett vele játszani. Lepedõkkel kikötözte a férfit az ágyhoz, bekötötte a szemét, az ígéretes folytatás helyett azonban egy ollóval levágta szeretõje nadrágját, és egy rendkívül erõs ragasztóval a férfi hasához ragasztotta annak péniszét.

    Ezután sms-t küldött a többi nõnek, és együtt folytatták a lelki terrort. Az áldozat szerint fegyverrel fenyegették, hogy lelövik, de a nõk csak annyit ismertek el, hogy megkérdezték tõle: „ugye tudod, hogy most le is lõhetnénk”?

    A férfi végül segítségért kiáltozott, ekkor a négy nõ elszaladt, de még magukkal vitték áldozatuk pénztárcáját, mobiltelefonját és autóját is. A férfi végül elrágta köteleit, és a szomszédoktól kért segítséget.

    A rendõrség vádat emelt a nõk ellen, büntetésük akár hat év börtön is lehet.

  • Háromszor öngyilkos 24 órán belül

    Három különbözõ módon próbált véget vetni életének egy 31 éves férfi, mindhiába. A Galac megyei személy próbálkozásai sorra dugába dõltek.

  • Macskaeledelen élte túl anyja halálát a 2 éves fiúcska

    Sacramento - Hat napon át macskaeledelt eszegetve élte túl anyja halálát egy 2 éves fiúcska az Egyesült Államokban.

  • Élõ adásban akasztotta fel magát

    Felakasztotta magát otthonában egy 24 éves japán férfi, élõ, internetes adásban - közölték a japán hatóságok. A szigetország északi részén lévõ Szendai városban történt tragédia azután esett meg, hogy a férfi vitát folytatott az interneten az adás nézõivel, akik közül többen még buzdították is, hogy haljon meg.

  • Durva! Kitépte ellenfele szívét a ketrecharcos

    Jarrod Wyatt amerikai ketrecharcos darabokra marcangolta edzõtársát. Kivágta társa nyelvét, letépte arcáról a bõrt, és kivájta a szemét.

  • Elevenen égtek el a nyugdíjasok

    Saját teraszán égett halálra két thesszaloniki nyugdíjas. A görög pár lakása kigyulladt és a tûz teljesen elzárta a menekülési utat.

  • Anyja halála után született csecsemõ

    Mexikóváros

    Egy nyolcadik hónapos várandós nõ szerdai halálos autóbalesetét követõen néhány perccel késõbb világra jött gyermeke - közölte a születés helyszínéül szolgáló mexikóvárosi kórház.

  • Hullák heréit árulták

    Letartóztattak két kenyait, akik holttestek heréit szerették volna eladni. A hullaházban dolgozó alkalmazottakat a rendõrség akkor kapcsolta le, amikor nyélbe ütötték volna az üzletet, jelentette a nairobii rendõrség.

  • Beperelnek két hatéves gyereket New Yorkban

    Felelõsségre vonhatónak találta az egyik New York-i bíróság azt a két hatéves gyereket, akik biciklijeikkel elütöttek egy idõs hölgyet: a hölgy késõbb meghalt.

  • Gyújtogató virágcserép

    St. Paul - Virágcserép gyújtott fel egy házat az Egyesült Államokban.

    A tûzoltói vizsgálat szerint öngyulladás történt, ami elég ritka. A mûanyag cserépben virágföld volt és a talaj, a nedvesség és a hõmérséklet rendkívül szerencsétlen kombinációban "játszott össze".

  • 360 euróért árul egy preparált herét

    Több preparált testrészt is elad a bizarr kiállításairól hírhedtté vált Günther von Hagens. A "termékeket" elvileg csak kórházak és más intézmények vásárolhatják meg.

  • Levágta és megette saját ujját egy férfi

    Kétségbeesett figyelemfelhívásként vágta le, majd ette meg saját kisujját egy elmezavarokkal küszködõ új-zélandi férfi.