2024.04.19. - Emma

3 óra alatt gyógyult meg a rákból a kislány

3 óra alatt gyógyult meg a rákból a kislány
Három óra alatt gyógyítottak ki rákjából egy hatéves orosz kislányt, ennyi idõbe tellett, amíg eltávolították daganatos csontját, besugarazták, majd visszaültették a helyére.

A gyermek azóta teljesen egészséges. Darja Jegorovát tavaly diagnosztizálták csontrákkal, miután a röntgen egy öt centiméteres tumort mutatott ki a jobb alsó lábszárában. A sípcsontban terjedõ daganat miatt Darja lábát hamarosan amputálni kellett volna, de még így is nagy volt a veszély, hogy a továbbterjedõ tumor végez vele.
Ekkor jöttek elõ a kislány orvosai a forradalmi gyógymóddal, ám erre Oroszországban egyelõre nincs lehetõség.

Egy alapítvány segített nekünk eljutni Angliába, ahol végül elvégezték az operációt – mesélte Darja édesanyja, akinek szintén az alapítvány szedte össze a közel 21 millió forintos utazási, beavatkozási és utókezelési költséget.

A kislányt a londoni Harley Street klinikára utalták be, ahol elaltatták, és egy egyórás beavatkozás során eltávolították jobb lábából a daganatos csontdarabot.

A közel húszcentis sípcsontdarabot ezek után a szomszédos helyiségben, egy kobaltágyúval, speciális orvosi sugárberendezéssel, brutális erejû sugárnak tették ki.

A kezelés fél óráig tartott, a sugár a tumorsejtekkel együtt az egészségeseket is megölte, de a csont egyedülálló regenerációs képességével csakhamar új, egészséges sejtek nõnek a régiek helyére.

A ráktól megtisztított csontdarabot másfél óra alatt ültették vissza, és csavarokkal rögzítették, ezek tartják majd, amíg össze nem forr. Darja egészségesen ébredt, és a korábban kapott kemoterápiás kezelésnek köszönhetõen egyetlen tumorsejt sem terjedt el a szervezetében.