Egy hónappal később Lina császármetszéssel megszülte kisfiát, aki óriási súlyú, 5,9 kilós volt. A szülőorvos iránti tisztelet jeléül Herardónak nevezték el, és később mindent elmondtak neki édesanyjáról, akiről mindvégig azt hitte, hogy a testvére. Bár sokáig nem volt semmi probléma, 1979-ben Herrardo csontvelőrákban elhunyt.
A rekordok könyvébe mint legfiatalabb anyuka került be Lina, a koraérett kislányról megemlítik azt is, hogy háromévesen kezdett menstruálni és négyévesen már domborodtak a mellei.
Édesapjával szemben felmerült a vérfertőzés gyanúja, és rövid időt el is töltött a börtönben, bizonyítékok hiányában azonban hamarosan felmentették a vád alól, így azóta sem lehet tudni, ki is ejtette teherbe Linát.

Bár a történet nem 2011-es történet, azóta is tartja a rekordot az a perui kislány, aki mindössze ötévesen vált anyává. A legeknek azonban itt még nincs vége: a gyermek, akit világra hozott, 5,9 kilóval született. Lina Medina Peruban született 1933-ban. Gyermekét ötévesen és hét hónaposan hozta világra, és ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Szülei vitték kórházba, amikor még be sem töltötte az ötödik életévét, mert azt hitték hirtelen megnövekedett hasa miatt, hogy beteg.